A hang teremtő és éltető, átalakító erő: a Lélek visszhangja az anyagban és lelkünkben egyaránt.
Ázsiában több ezer éve tudják, hogy a világ kozmikus frekvenciák, rezgés-hullámok erőtere, és ennek legkifejezőbb princípiuma az emberi hang. A különböző kultúrákban már évezredek óta használnak spirituális, gyógyító, illetve önmegvalósító céllal bizonyos mondatok, szavakat vagy hangokat. Ezeket halkan vagy hangosan ismételgetik, kántálják, éneklik egyedül vagy kórusban. Aki már hallotta, például a tibeti buddhist szerzeteseket recitálni, zengők basszus hangon, rendkívüli mély hangfekvésben, átélhette annak felemelő drámai hangulatát és tudattisztító hatását. Említhető még a gregorián ének, a táltosok dobbal kísért éneklése, a müezzin imára szólító hangos hívása vagy a jógi monoton mormolása is.
Az emberi hangok ilyen használatának szinte mágikus ereje van. Elménket, idegrendszerünket átalakító és gyógyító hatással rendelkezik, bensőnk halhatatlan központjához, a lélekhez vezet el bennünket.
Minden létezőnek megvan a saját rezgése, illetve gyakran a hallható hangja, zenéje. A virágoknak, a fáknak és réteknek, a hegyeknek és völgyeknek, a csillagoknak más-más az éneke, és minden ember testének is más a szimfóniája. Mindazt, amit az ember érez és megél a fájdalom és ujjongó öröm közötti széles skálában, tökéletesen érzékeltetnii tudja például a szitár, a negyed hangok lehelet-finomságával.
Az indiai zenekultúra kamarazene-elvű művészet. Legfontosabb jellemzős rögtönzéses jellege, legyen akár vokális vagy instrumentális, melyben az előadóművészek között ki-ki megmutathatja virtuóz tudását, kreatív szabad fantáziáját, intuitív képességét, lelkiségének a kifejezését. Négy közismert húros hangszert említek: pengetős hangszer a vína, amelynek hét húrja és két gömbölyű nagyméretű rezonáló teste van. Kifejezetten mély zengésű hangjaival elősegíti az emberben a kívánt meditatív, harmonizált nyugalmi állapotot.
A tambura elengedhetetlen háttér hangszerként szerepel az indiai instrumentális és vokális hangzás világban egyaránt. Ennek az álló helyzetben használt, lant típusú hangszernek a húrjait a melódia hangsorának laaphangjára és kvintjére hangolják. Az üres húrok folyamatos, lágy érintésével megszakítás nélküli zengő tonális keretet nyújtanak a zeneműnek. A sajátos és andalító hangeffektusokat felerősíti az alsó testrész félgömbrésze ugyanúgy, mint a szitárnál. A szárod viszonylag rövid pengetős hangszer, ércesen zengő hangjait sokan szeretik. Az alsó rezonáns félgömbrészen felül még egy felső, kisebb gömböt is tartalmaz.
Minden rága egy-egy önálló zenei mű, imporvizálható dallamkeret. A zenemű első része lassú tempójú, esetleg lágy átmenettel mélyebb (basszus) hangzásúvé, meditatív-elmélkedővé válik a mű rögtönzésszerű interpretálása. Ez az alap, amelyben hallhatóak az egyedi rága jellemző (más rágától különböző) hangjai. Második rész a dzsor, amely már lassan fokozódó tempójú és ritmikus. Az első két rész hatásos kísérő zenéje lehet a meditációnak, az elmélkedésnek, illetve a hatha-jógázásnak. A harmadik és negyedik részt a fokozatos gyorsulás, erőteljesen lüktető ritmus jellemzi. A gyors tempóhoz rendszerint ritmushangszer: tabla is társul, a rága végén hirtelen lelassul a zene. Formailag ez annyit jelent: van egy hosszabb, elmélkedő bevezetés, ezután jön a dallam kifejtése és lezárása.
